A világ nem kaphatja meg, mert nem látja és nem ismeri. De ti ismeritek, mert bennetek van és bennetek marad.
/ János evangéliuma 14,17 /

11

Aki hozzám jön, nem éhezik többé, és aki bennem hisz, nem szomjazik soha.
/ János evangéliuma 6,35 /

11
  • 0
  • 1

Idén 85 évesek a nagytemplom mennyezetfreskói

Idén 85 évesek a nagytemplom mennyezetfreskói, és idén 150 éve, hogy született a templombővítő és a freskókat megrendelő Huszár Mihály egykori apátplébános.
A 12. Szakrális Héthez kapcsolódóan felidéztük a freskók alapján a templom és a katolikus iskola védőszentjének, Szent László királynak életét, hitét, jó példáját.
Köszönet a freskó fényképekért Benkő Sándor fotóriporternek!

VIA SACRA - A SZENT LÁSZLÓ – TEMPLOMBAN

A Szent László – templomban (Szent László és Szent Miklós Plébánia Sárvár ) folytatódott a Via Sacra - Templomok Éjszakája programsorozat, ahol a Szent László Katolikus Általános Iskola (SZLKI Sárvár) diákjai Horváth Tibor kántor segítségével idézték fel verses, zenés formában a templom védőszentjének, Szent László királyunknak az alakját. Az estet Várhelyi Tamás városi plébános előadása tette teljessé, aki a Z. Soós István kaposvári művész által festett freskók segítségével mutatta be Szent László legendáit. Ugyanis idén 85 évesek a nagytemplom mennyezetfreskói, és idén 150 éve, hogy született a templombővítő és a freskókat megrendelő Huszár Mihály egykori apátplébános. A diákok felkészítő tanár Martonfalvi Mária tanárnő volt.