VIA SACRA - A SZENT LÁSZLÓ – TEMPLOMBAN

1

SZENT LÁSZLÓ LEGENDÁJÁVAL FOLYTATÓDOTT A PROGRAM

A Szent László – templomban (Szent László és Szent Miklós Plébánia Sárvár ) folytatódott a Via Sacra - Templomok Éjszakája programsorozat, ahol a Szent László Katolikus Általános Iskola (SZLKI Sárvár) diákjai Horváth Tibor kántor segítségével idézték fel verses, zenés formában a templom védőszentjének, Szent László királyunknak az alakját. Az estet Várhelyi Tamás városi plébános előadása tette teljessé, aki a Z. Soós István kaposvári művész által festett freskók segítségével mutatta be Szent László legendáit. Ugyanis idén 85 évesek a nagytemplom mennyezetfreskói, és idén 150 éve, hogy született a templombővítő és a freskókat megrendelő Huszár Mihály egykori apátplébános. A diákok felkészítő tanár Martonfalvi Mária tanárnő volt.

Szeptember 27-én, pénteken 18 órától Találkoztam Ővele címmel mutatja be legújabb előadását a Gulliver Színpad a Sárvári Református Egyházközség templomában. Köszöntőt mond Szentgyörgyi László lelkész.

A templomok éjszakája rendezvénysorozat keretében érkezik Pál Feri Atya szeptember 28-án, szombaton délelőtt 10 órakor a Spirit Hotelbe. Előadásának címe: Hogyan válhat erőforrássá a múlt, hogyan alakítható szabadon a jövő? Jegyek elővételben a Sárvári Tourinform Irodában vásárolhatók nyitvatartási időben.

Felekezeti hovatartozástól függetlenül minden érdeklődőt várnak a programokra!

Fotó: Czupor Szilvia


 

Fotók
A fotókat készítette:
Czupor Szilvia