Idén május 4. napján került sor a bérmálásra Sárváron, ahol egy ismerőst is köszönthettünk, hiszen ebben az évben Wimmer Roland apát úr, gazdasági helynök, Székesegyházi plébános jött, hogy a Szentlélek ajándékait átadja a bérmálkozóknak.
Szentlélek Isten! Íme, a bérmálás szentségében részesültem, s ezáltal lelkemre kegyelmed eltörölhetetlen jelét nyomtad. Köszönet, áldás és magasztalás ezért Neked! Fejtsd ki e szentség erejét bennem, tarts meg az igaz Istentől származó kinyilatkoztatott hitben, erősíts a keresztény reménységben, lángoltasd bennem szeretetednek tüzét, hogy keresztény kötelességemhez hű maradjak, a bűntől óvakodjam, minden jóban gazdagodjam. Állj mellettem a kísértésben, vigasztalj, segíts bánatomban, és ne hagyj el utolsó órámon sem. Erősen fogadom, hogy sugallatodat mindig követni fogom, tanácsodnak engedelmeskedem, szent kegyelmeddel soha vissza nem élek; ezt fogadom az Úr Jézus Krisztus által, ki Veled és az Atyával egy Isten, és és uralkodik mindörökkön örökké. Amen.
(Legyen áldott az Úr neve c. imakönyv)
Szent László Katolikus Általános Iskola
Szent Piroska Katolikus Óvoda
Szent Antal erdei keresztút
Szombathelyi Egyházmegye
Magyar Katolikus Püspöki konferencia
Mária Rádió
Vatikán
Mária Rádió Sárvár élő adás