“Bontsátok le ezt a templomot, és harmadnapra fölépítem.”/ János evangéliuma 2,19 /
A világ nem kaphatja meg, mert nem látja és nem ismeri. De ti ismeritek, mert bennetek van és bennetek marad./ János evangéliuma 14,17 /
A sorsot ölbe vetik, de minden döntés az Úrtól származik./ Példabeszédek könyve 16,33 /
Nem mintha uralkodni akarnánk rajtatok hiteteken keresztül, nem, inkább örömötökben szeretnénk közreműködni. A hitetek ugyanis szilárd./ Korintusiaknak írt II. levél 1,24 /
Mindegy tehát, hogy én vagy ők: ugyanazt hirdetjük, s így lettetek hívővé./ Korintusiaknak írt I. levél 15,11 /
Tárjátok ki nekem az igazság kapuit, bemegyek, hogy hálát adjak az Úrnak./ Zsoltárok könyve 118,19 /
A völgyeket töltsétek fel, a hegyeket, halmokat hordjátok el, ami görbe, legyen egyenessé, a göröngyös változzék sima úttá./Lukács evangéliuma 3,5/
Áldott legyen a király, ki az Úr nevében jön!/ Lukács evangéliuma 19,38 /
Aki hozzám jön, nem éhezik többé, és aki bennem hisz, nem szomjazik soha./ János evangéliuma 6,35 /

Köszöntő

Szeretettel köszöntöm a kedves Sárvári és környékbeli Testvéreket, híveket, s mindazokat, akik meglátogatják honlapunkat.

A sárvári Szent Miklós Plébánia templom, ősi nevén a Sári templom hosszú évszázadok óta áll a hívek szolgálatára. Felszentelésénél fogva szent ez a hely, de amint az emberi élet értékét sem a születés adja meg, hanem az, miként élünk, a templom értékét is mindig az jelzi, milyen élet van benne.

Honlapunkon megismerkedhet a Kedves Olvasó Plébániánk és a hozzá tartozó templomok rövid történetével,értékeivel, az egyházközség életével, azokkal a személyekkel és közösségekkel, akik hozzájárultak és ma is hozzájárulnak ahhoz, hogy élő egyházközség legyen e szent helyen.

"Isten temploma szent és azok ti vagytok!" - mondja Szent Pál.

Hogy erre egyre jobban törekedni tudjunk és minél jobban azzá váljunk, ehhez vár ide bennünket maga Jézus Krisztus:

"Jöjjetek hozzám mindnyájan, akik elfáradtatok és az élet terhét hordozzátok
és én felüdítlek titeket."
"Közeledjetek Istenhez és Ő is közeledni fog hozzátok!"

Wimmer Roland
plébános

RSS Utolsó módosítások

  • Hiba történt: a hírcsatorna nem elérhető. Később próbálkozzunk újra.

Videofelvételek

Gyere papnak!
Az oldalt jelenleg látogatja: 1      Letöltésszám 2011-12-02-óta: 1359326
mind – siem 2011